CSILLAGKÉPEK

Csillagképek:

Csillagképek fejlődése:

Bár az időben távolabbra is vissza lehetne menni, elsőként említhető, hogy Aratosz görög költő Kr. e. a 3. században Phainomena című költeményében részletesen ismertette kora 40-nél több csillagképét. A csillaggömbök (glóbuszok) is ezeket ábrázolták, a fényesebb csillagokkal együtt. A kora újkori „figurális” csillagtérképeknek, atlaszoknak művészi értéke összevethető tudományos jelentőségükkel, mivel a csillagokat helyüknek és fényességüknek megfelelően igyekeztek ábrázolni. A 17. század legelterjedtebb ilyen műve a Johannes Bayer által készített Uranometria, amely több kiadást ért meg.

A távcső csillagászati elterjedése jelentős hatást gyakorolt a csillagképekre is. A halványabb csillagok területi besorolásához új csillagképeket kreáltak a már meglevőek közötti üres területeken. E vonatkozásban Hevelius danzigi lengyel csillagászt említhetjük: ő alkotta a ma is használatos Hiúz, Zsiráf, Gyík, Szextáns csillagképeket, valamint az alább említendő Pajzs és a „Róka a lúddal” (Vulpecula cum Ansere) csillagképeket, mely utóbbi elnevezése mára Kis Róka lett. A déli égbolt csillagképeinek kialakításában nagy érdeme volt Nicolas Louis de Lacaille francia pap csillagásznak, aki elsősorban technikai eszközökről nevezett el égterületeket. Közülük ma is él a Háló (értsd: távcsövek látómezejében lévő beosztás, szálkereszt), Ingaóra, Kemence (vegyészeti), Körző, Légszivattyú, Oktáns, Tájoló és Távcső. Nem honosodott meg ugyanakkor Herschel Kis- és Nagy távcsöve és a Kvadráns, melyekről az általa készített csillagtérkép tanúskodik. Egy másik nevezetes módosítás, hogy a nagy területű Argonauták hajóját (Argo Navis) három önálló csillagképre – Hajógerinc, Vitorla és Hajófar – osztották.

Érdekes kísérlet volt a 17. században a keresztény égbolt megalkotása, amely Julius Schiller nevéhez fűződik. Az állatöv 12 csillagképének a 12 apostollal való megfeleltetése szinte magától értetődik; az Orionból Szent József, a Kentaurból Ábrahám, a Nagy Kutyából Dávid király lett volna. Különböző uralkodók dicsőítését, mecénásnak megnyerését célozta például a György hárfája (III. György, angol király) kialakítás, vagy az Orion övcsillagainak Napóleon csillaga névre átkeresztelése; az eredetileg Sobieski Pajzsából mára a Pajzs név maradt meg.[1]

A csillagképekről nehéz lenne a csillagtérkép említése nélkül beszélni, hiszen térképen kerülnek bemutatásra. Az ókori mondavilágot művészien megjelenítő csillagképgrafikát tartalmazó atlaszok utolsó két legjelentősebbje Flamsteed Atlas Coelestise (1729) és Bode Uranographiája (1802). Az idő múlásával az atlaszokban a hangsúly egyre inkább a csillagok pontos ábrázolására helyeződött át, a csillagképek jelölése a figurális körvonalak és görbe vonalú határok feltüntetésére redukálódott.

• Kitüntetett csoport az ekliptika 12 csillagképe. Ez a legrégebbi ilyen jellegű felfedezése az emberiségnek, ugyanis a legfeltűnőbb égi objektumok, a Nap, a Hold és a bolygócsillagok (bolygók) mindig ebben a zónában tartózkodnak. Valójában ide tartozik még a Skorpió és Nyilas között elhelyezkedő Kígyótartó is, amely az ekliptikának majdnem 20 fokos tartományát fedi le.

Nem szabad összekevernünk az ekliptikai (állatövi) csillagképeket az asztrológia által használt állatövi jegyekkel! Ez utóbbiak neve, sorrendje és jele megegyezik a csillagképekéivel, de az ekliptikát tizenkét, egyenként harminc fokos részre osztják.

• Eredet szerint csoportosíthatjuk a konstellációkat a mitológiai történet alapján is, így beszélhetünk a Cefeusz-Kassziopeia-Androméda, Herkules, Orion stb. mondakörökről. Ezek leírása az egyes csillagképeknél olvasható.

A HuPont.hu weblapszerkesztő. A honlapkészítés nem jelent akadályt: Honlapkészítés

ÁSZF | Adatvédelmi Nyilatkozat